Vétkeztem Atyám bocsáss meg, mert elvégeztem gyerekkel a szívem alatt a kertész mérnök szakot, s nem álltam inkább apácának, még tanultam biogazdálkodást is, ahelyett hogy kussoltam volna, s beálltam volna egy gyárba, a szalag mellé, hogy némi pénzt is keressek. Nem, én mertem többet akarni, atyám, nem értem be egy bölcsész diplomával, kertet műveltem és papírt szereztem róla. Igen erről is, kérlek Atyám ne feddj meg ezért. S azért sem, mert nemcsak benned hittem, hanem a nekem otthont adó államban is, aki földet ígért nekem. Naivan, kezdő fiatal gazdaként, pályáztam is, kérlek ne sújts haragoddal, hiszen nyertem. Bár ne tettem volna, mert elhittem, hogy gazdálkodhatok, olyan növényeket termeszthetek, amivel ellátom a családomat és környezetemet, és eladni is tudok belőle. Etethetem kötelezően vállalt állataimat, lesz sajtunk, tejünk, s idővel bio minősítést is szerezhetünk. 

De nem ezt az utat szántad nekem Atyám, belátom. Hittem másnak is, az állam képviselőinek, hiszen biztattak, ígértek nyerést nem veszteséget, s mikor minden odalett, kártérítést rendeset, mert évente többször hívtak beszélgetésekre. Holott az első pillanattól kezdve tudtak az elő haszonbérleti jogról, ami miatt perelt a másik fél. Mégis az arcunkba tolták, hogy nincs igaza a másiknak, miénk marad a föld, ha vége a pernek, nyugodtan kérjük a földalapú támogatást is rá, mert visszamenőleg ők ezt nem fogják  tudni elintézni nekünk. Aztán ott hagytak a mocsárban bennünket, mikor még gyanúsítottak lettünk néhány gazda társammal, pusztán azért, mert aszerint jártunk el, ahogy ők mondták.

Pedig hidd el atyám nem lett volna rossz a gyümölcsös, tanya és állattartó telep, amit a falu jegyzője is engedélyezett volna. Településrendezési tervet is módosítottak volna miattam. S még munkát is adtunk volna a faluban élőknek, mert lett volna belőle bőven.

De én kezdő gazdálkodó, rossz útra tévedtem, már ott elrontottam, amikor az első paradicsom magomat elültettem a palánta földbe. Nagyot hibáztam, hogy maradtam volna  tévé előtt ó atyám, és vettem volna üvegházas paradicsomot, abból is a legtöbb érésfokozóval felturbózott fajtát. Sőt rá sem kellett volna néznem a zöldségekre, s maradtam volna a műkajáknál.

De azt az érzést, nem kívánom senkinek, amikor még ha kedvesen is, ujjlenyomatot vesznek, lefényképeznek jobbról, balról, mint valami bűnözőt, s utána még azt is mondják, hogy ezt tovább küldik a női börtönnek, miközben azon pörög az agyad torkodban a megaláztatás könnyeivel, hogy mi lesz a gyerekeiddel, ha tényleg lecsuknak, hogy a legkisebb, szinte még karon ülő fiad mennyit fog sérülni, ha elválasztanak tőle és anya nélkül kell töltsön ki tudja mennyit, és hogy ki fog segíteni a társadnak nevelni őket, mert nincsenek felelősség teljes felnőttként viselkedni tudó apai nagyszülők a közeledben, az apád is messze van, és túl idős már ehhez, s hogy mivel érdemelték ki ezek az ártatlan gyerekek, hogy elválasszák őket az anyjuktól, pusztán azért, mert tanult és dolgozni akart a mezőgazdaságban saját vállalkozásban?

Nevetségesen hangzik ő Atyám, tudom, míg ezt át nem éli az ember, mert bele sem gondol, hogy milyen érzés ez, mikor nyilvántartásba vesznek, mint valami utolsó rablógyilkost.

Nem számítunk az államnak Atyám, mással is bizonyította, mert diákhitel elengedést is ígért tavaly ilyenkor a három gyerekeseknek, aztán úgy döntött, hogy a már megszületett gyermekek nem érnek annyit, mint a 2018 jan. 01 után születők, s még ötven százalékos elengedést sem adott. Fizessük csak mi három gyerekesek, ha már volt pofánk felvenni, s tanulás mellett enni is merni valamiből. Hogy sülne le a bőr a képemről atyám, hogy ezek után még földért is pályáztam, nyertem, és földalapú támogatást kértem rá. Holott tudnom kellett volna, hogy nem bízhatok benne, már rég tudnom kellett volna, hogy nem számítok neki, és csak kifelé villogásra kellettem neki, semmi másra. Valójában, sosem akart jót nekem, most már belátom. El akar szakítani a gyerekeimtől, és ellehetetlenít mint kezdő gazdálkodót. Eszébe sem jut kifizetni a kártérítést, amivel tartozik, inkább ül a babérjain, s homokba dugja a fejét, nehogy meghallja sirámait azoknak, akikben ennyi rossz érzést keltett.

Gyönyörű helyen volt a földem, két kilométerre a falutól,  ahol lakunk, erdő ölelésében. Lelki szemeim előtt megjelent a karám is, lehet régen is az lehetett ott, valahányszor kint voltunk, pontosan láttam mindennek a helyét: a hat hektár gyümölcsösnek, a tanyának, kerti kultúrának, állattartó épületeknek, és a szántóföldnek. Utóbbi amúgy is adott volt. 

Álltam a földem közepén, s úgy éreztem, otthon vagyok, ez az én birodalmam, összekötődött bennem, föld és ég, minden a helyén volt. Talán őseim szelleme is feléledt bennem, génjeimben őrzött földszeretete, kommunizmus előtti kisbirtokos déd-, ük nagyszüleimnek és még régebbi őseimnek.

Egyik dédnagyapám pl. kezességet vállalt egy kedves barát valamely ügyletében, és elvesztette a földjeit miatta. Addig dolgozott, míg mindent visszaszerzett, nem adta fel. 

Az emberek félnek, s azért költöznek egymás aurájába, jutott eszembe, beérve egy közeli kisvárosba. 

Zsebkendő telkekre  költöznek vidéken is, kisebb városokban. Falvakban még vannak nagyobb méretű kertek, de a mi környékünkön, egyre kevesebb ilyen van. Persze értem én, hogy nem mindenki akar földet művelni, s délután hazaérve a munkából, nem a kerti munka a legfőbb vágya a háztartás, gyerekek mellett. Pedig nagyon jól el tudja lazítani a fáradt idegeket, de elég idegesítő is lehet maga a tény, hogy meg kell csinálni még azt is, miközben szalad a ház, nincs vacsora, a gyerekekről meg nem is beszélve. Bár, a gyerekek szeretnek kertészkedni, ha úgy vannak nevelve, az én legkisebb királyfim például imád ásni, nem fontos, hogy homok legyen, jó bármi, hó, föld, csak ásni lehessen, és lapátolni.

Nincs már meg a földem, és az állam a mai napig nem is kár térített, az elmaradt haszonról nem is beszélve, csak ígért fűt-fát éveken keresztül, hitegetett, és mindezek után még hagyja azt is, hogy pellengérre állítsanak, gyanúsítsanak. Nem tesz semmit értem, a gazdálkodni akaró családanyáért, hanem koncként odavet, hátha nem tűnik fel senkinek, hogy hibázott, rosszul írt meg sok éves bérleti szerződéseket, s miután Trágya Manyi a milliós ügyvédjével minden kapcsolat rendszerét megmozgatva, nem tisztelve sem Istent sem embert, visszaszerezte korábbi bérleményeit, ő inkább lemond rólam, és néhány gazda társamról, had pusztuljunk bele. Egy-két gazdával több vagy kevesebb, mit számít. Lényeg, hogy Trágya Manyi többet tejel az államnak, mint az a néhány gazda, akiket átvertek éveken keresztül, és akiknek több tíz milliós kártérítés járna. Mert nekik fizetni kellene, Manyi meg vett tőlük sok-sok földet. Mert neki már állampolgársága is van pár éve.

Úgyhogy ez van, állítólag az ügyészség vizsgálja már az ügyem, továbbadták nekik, mert valaki ránk akarja verni a balhét. Nem Manyira, aki jogtalanul igényelte szintén ezt a támogatást, és még fel is mert jelenteni, hanem rám, a családanyára, akinek agrár végzettsége mellett, volt mersze, az ő földjére pályázni, és azon gazdálkodni akarni. Mert Manyi meg van győzödve a családjával együtt arról, hogy ő uralkodhat a magyar emberek, sőt a Magyar Állam felett. Mert ő itt nem is kis hanem nagykirálynak érzi magát. Hiszen egy nyikkanására a kúria neki ítél mindent. Mert ő pénzt termel, mi kis gazdák, mikor hoztunk volna annyit az államnak? Vagy ki tudja kinek a pénztárcája dagadt jobban attól, hogy minket elkaszáltak?

Ez a gyanúsításos történet sem szól másról. Valaki nem játszik tisztán magasabb körökben, mert egy egyértelmű helyzetben, amit még egy általános iskolás is átlátna, ha elolvasná a történetünket, nem tudja egy magasabb szintű rendőrség vezetése eldönteni, hogy bűnös avagy ártatlan vagyok, és inkább átadja az ügyészségnek, ez  azért túlságosan átlátszó.

Bár hiszek a gondviselésben, s a tiszta szándékú emberekben, s remélem, hogy az igazság megtalálja a maga útját, és végre kiderül.

Ha meg nem, akkor tudja meg mindenki, hogyan adnak földet a magyar gazdáknak, s hogyan akarják utána eltaposni őket.

Lett, mint a mesében, 33 hektár földem, állami föld volt, pályáztam, végzettségem is van. Meg terveim, álmaim, férj játékossal közösen, a gazdálkodásról. 

Lényeg, hogy nyertem, de az előző bérlő, egy külföldi, jó magyaros cégnév mögé bújt tehén hajcsár, kinek főnöke egy szintén külföldi trágya manyi, nem vette ezt jó néven, s beperelte az államot, állítva, hogy neki előhaszonbérleti joga van. Húzták-vonták-tologatták az ügyünket, mint ahogy a perekben lenni szokott, ez is tartott vagy három évig.  (Végül a kúria egy pillanat alatt visszaadta neki a földet, csak egy telefonjába került egy bizonyos nagykövet asszonynak...)

Miközben a húszéves haszonbérleti szerződésem ideje is ketyegni kezdett. De nem, állambácsi sok-sok jogi képviselője azt mondta, semmi okom az aggodalomra, biztos befutó vagyok, hét társammal együtt, lehet kérni a földalapú támogatást, s készülni fel a gazdálkodásra, mert nincs esélye trágya manyinak és cégének.

Kértem is, 2015-ben, bejelentett földhasználóként, tulajdoni lappal és birtokba adási jegyzőkönyvvel a kezemben. Tiszta lappal játszottam, tájékoztattam őket, hogy per alatt áll a föld, nem enged be Manyi a trágya, sáncot emelt, de ő önkényesen használja a földet, holott nincs neki sem joga hozzá, max az önkormányzatnak lenne, mivel per alatt áll.

 Végül nem kaptam, egy évig gondolkodott rajta az MVH, húzta-vonta ő is, s aztán úgy döntött, hogy inkább megbüntet. Nyilván, ha ennyire őszinte az ember, mit várjon mást? Mert az egész történet egyre jobban ezt bizonyítja nekem. Ha végig viszed becsülettel, tiszta lappal játszol, még téged büntetnek meg. Aki meg hazudik, és hamis vallomást tesz,és ráveri a balhét a falugazdára, azt meg felmentik a gyanúsítás alól, mert közel sem lett vége ennek a kálváriának egy olyan összegért, amit soha sem kaptam meg.

Aztán hogy kerek legyen a történet, köv. évben gyanúsítottként eljárást indítottak ellenem, akkor még nem árulták el, hogy ki, bár sejtettük, kihallgattak, ujjlenyomatot vettek, fényképeztek, magyarul rabosítottak, még mindig ezen földalapú támogatás kérése miatt, amit meg sem kaptam, de azt állították, hogy költségvetési csalást próbáltam elkövetni.

Aztán az is kiderült, hogy trágya manyi jelentett fel, 2016 januárban, amikor másodfokon jogerős bírósági ítélet született arról, hogy neki nincs előhaszonbérleti joga, és az én bérleti szerződésem érvényes, én vagyok a jogos földhasználó.

Magyarul, nagyon is tisztában volt vele, hogy 2016 májusában vissza fogják kapni a földet, mivel trágya manyi jövőbe látó képességekkel is bír ugyebár..., az irdatlan mennyiségű híg trágyája mellett, amit télen is szór szerte széjjel a vidéken, nem törődve őzzel, vaddal, kisállattal, had tapicskoljanak itt-ott a trágyalében, mert neki mindent szabad, ő megteheti, felül írhat állami döntéseket, művelhet földet úgyis, hogy köze nincs éppen hozzá, mert lejárt a bérleti szerződése, s feljelenthet jogerős földhasználókat, mert ő mindenhatónak képzeli magát, ő kiskirálykodhat magyar földön, miközben sorban alázza és kihasználja a dolgozóit, magyar rabszolgának nevezi őket, már ha van még, aki dolgozik neki éhbérért.

Na meg neki kapcsolatai vannak, ugyebár, a becsületes, gazdálkodni akarókat feláldozni akarja hiper-szuper drága ügyvédjével együtt, mindenkin átgázol, mert nem otthon van, itt lehet szemétkedni, csak azért, hogy ő pénzénél maradjon, s egy fillér se kerüljön ki a markából.

De az igazság az, hogy én sajnálom Trágya Manyit és az ügyvédjét. Mert lehet, hogy én nem vagyok milliárdos, és lyukas az eresz az ajtóm felett, meg időnként rendetlenség van az udvarunkon, mert nem áll hat házvezetőnő a rendelkezésemre, de jó ember vagyok. Segítek a hozzám fordulókon, és nekem is segítenek, mert számítok más embereknek. Ha végre termelek is, gyógy- és bionövényekben gondolkodom, s nem bántom a földet, mert az az otthonom. Nem akarok ártani neki. Árt neki Manyi eleget itt a környéken.