Gyönyörű helyen volt a földem, két kilométerre a falutól,  ahol lakunk, erdő ölelésében. Lelki szemeim előtt megjelent a karám is, lehet régen is az lehetett ott, valahányszor kint voltunk, pontosan láttam mindennek a helyét: a hat hektár gyümölcsösnek, a tanyának, kerti kultúrának, állattartó épületeknek, és a szántóföldnek. Utóbbi amúgy is adott volt. 

Álltam a földem közepén, s úgy éreztem, otthon vagyok, ez az én birodalmam, összekötődött bennem, föld és ég, minden a helyén volt. Talán őseim szelleme is feléledt bennem, génjeimben őrzött földszeretete, kommunizmus előtti kisbirtokos déd-, ük nagyszüleimnek és még régebbi őseimnek.

Egyik dédnagyapám pl. kezességet vállalt egy kedves barát valamely ügyletében, és elvesztette a földjeit miatta. Addig dolgozott, míg mindent visszaszerzett, nem adta fel. 

Az emberek félnek, s azért költöznek egymás aurájába, jutott eszembe, beérve egy közeli kisvárosba. 

Zsebkendő telkekre  költöznek vidéken is, kisebb városokban. Falvakban még vannak nagyobb méretű kertek, de a mi környékünkön, egyre kevesebb ilyen van. Persze értem én, hogy nem mindenki akar földet művelni, s délután hazaérve a munkából, nem a kerti munka a legfőbb vágya a háztartás, gyerekek mellett. Pedig nagyon jól el tudja lazítani a fáradt idegeket, de elég idegesítő is lehet maga a tény, hogy meg kell csinálni még azt is, miközben szalad a ház, nincs vacsora, a gyerekekről meg nem is beszélve. Bár, a gyerekek szeretnek kertészkedni, ha úgy vannak nevelve, az én legkisebb királyfim például imád ásni, nem fontos, hogy homok legyen, jó bármi, hó, föld, csak ásni lehessen, és lapátolni.

Nincs már meg a földem, és az állam a mai napig nem is kár térített, az elmaradt haszonról nem is beszélve, csak ígért fűt-fát éveken keresztül, hitegetett, és mindezek után még hagyja azt is, hogy pellengérre állítsanak, gyanúsítsanak. Nem tesz semmit értem, a gazdálkodni akaró családanyáért, hanem koncként odavet, hátha nem tűnik fel senkinek, hogy hibázott, rosszul írt meg sok éves bérleti szerződéseket, s miután Trágya Manyi a milliós ügyvédjével minden kapcsolat rendszerét megmozgatva, nem tisztelve sem Istent sem embert, visszaszerezte korábbi bérleményeit, ő inkább lemond rólam, és néhány gazda társamról, had pusztuljunk bele. Egy-két gazdával több vagy kevesebb, mit számít. Lényeg, hogy Trágya Manyi többet tejel az államnak, mint az a néhány gazda, akiket átvertek éveken keresztül, és akiknek több tíz milliós kártérítés járna. Mert nekik fizetni kellene, Manyi meg vett tőlük sok-sok földet. Mert neki már állampolgársága is van pár éve.

Úgyhogy ez van, állítólag az ügyészség vizsgálja már az ügyem, továbbadták nekik, mert valaki ránk akarja verni a balhét. Nem Manyira, aki jogtalanul igényelte szintén ezt a támogatást, és még fel is mert jelenteni, hanem rám, a családanyára, akinek agrár végzettsége mellett, volt mersze, az ő földjére pályázni, és azon gazdálkodni akarni. Mert Manyi meg van győzödve a családjával együtt arról, hogy ő uralkodhat a magyar emberek, sőt a Magyar Állam felett. Mert ő itt nem is kis hanem nagykirálynak érzi magát. Hiszen egy nyikkanására a kúria neki ítél mindent. Mert ő pénzt termel, mi kis gazdák, mikor hoztunk volna annyit az államnak? Vagy ki tudja kinek a pénztárcája dagadt jobban attól, hogy minket elkaszáltak?

Ez a gyanúsításos történet sem szól másról. Valaki nem játszik tisztán magasabb körökben, mert egy egyértelmű helyzetben, amit még egy általános iskolás is átlátna, ha elolvasná a történetünket, nem tudja egy magasabb szintű rendőrség vezetése eldönteni, hogy bűnös avagy ártatlan vagyok, és inkább átadja az ügyészségnek, ez  azért túlságosan átlátszó.

Bár hiszek a gondviselésben, s a tiszta szándékú emberekben, s remélem, hogy az igazság megtalálja a maga útját, és végre kiderül.

Ha meg nem, akkor tudja meg mindenki, hogyan adnak földet a magyar gazdáknak, s hogyan akarják utána eltaposni őket.